Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

4G/LTE és hátrányai

A 4G azaz a negyedik generációs vezeték nélküli hálózat a harmadik generációs HSDPA utódja. A különbség számottevő a sebesség, vagyis az adatátvitel szempontjából, hiszen a 4G (LTE) elméleti szinten közel 326 Mbit/s sebességre képes. Korábban már írtam a mobilinternetről röviden, ezért most a technikai részével nem foglalkoznék, egy másfajta jelenségről szeretnék írni.

Nehéz hátrányokról beszélni, hiszen hihetetlen gyors netezést tesz lehetővé ez a kapcsolódási forma, ami a mobil, tablet és számítógép esetében is maximális kényelmet biztosít. A sebesség pedig sokat számít és ezt volt szerencsém megtapasztalni, hiszen végre beszereztem egy 4G-re képes okostelefont.

Javarészt Budapesten netezek, és itt lényegében 100%-os a lefedettség, vadászom a szürke zónákat, de eddig még nem találtam olyan pontot, ahol nincs LTE felirat. Persze azt nem állítom, hogy teljes térerővel, de nálam ez nem mérvadó, hiszen így is, úgy is a maximális sebességet kapom (díjcsomagom miatt). A használata mindenképp furcsa, hiszen az oldalak betöltésére nem kell órákat várni, másodpercek alatt megvan, illetve a letöltés is száguld - bár szerintem utóbbi irreleváns, hiszen ki az aki mobilinternet terhére tölt le applikációkat. Nincs akadás, tiszta a jelvétel, ami magával vonz több negatív hatást is, amivel nem számoltam, és szerintem sokan nem számolnak. Utóbbiról szeretnék írni, hogy senkit ne érjen váratlanul.

A megnövekedett sebesség azt jelenti, hogy nagyobb adatforgalmat tudunk generálni. Mint arról korábban írtam, hazánkban főleg adatcsomagokat lehet vásárolni (előfizetni), tehát bizonyos adatmennyiséget tudunk egy hónapban felhasználni, ha a keretet túllépjük, a szolgáltatók drasztikusan csökkentik a sávszélességet, azaz az LTE pozitív hatásai már nem érvényesülhetnek.

Korábban a "hagyományos internetelérésre" körülbelül 250 MB (megabájt) adatfogalmat használtam, nem vagyok nagyétkű böngészés és navigációra használom főként az internetet (és persze Viber). Bevallom őszintén nem számoltam az LTE által nyújtott sebességgyarapodással, vagyis azzal, hogy megváltoznak az internetezési szokásaim. Utóbbi nagyon fontos, hiszen nem csak én járhatok így, tehát a módosult szokások lényegesen befolyásolják az adatforgalmat, azaz a költségeket.

Mi az összefüggés?

0 Tovább

Meddig tervezzünk egy-egy technikai eszközzel?

Gondolom, senkinek sem mondok azzal újat, hogy a mai gyártók termékei nem örökéletűek, másodlagos szempont az élettartam ezért nem is készülnek tartós készülékek. Persze utóbbi érthető, hiszen a gyártóknak nem érdekük az "örökélet", a mesterséges fogyasztásgenerálás sokkal kifizetőbb a számukra - nekünk meg bosszantó. A különböző technikai eszközök ezen a téren kimagasló értékromlással bírnak és az árukat tekintve azért ez egy kicsit dühítő.

A legmodernebb eszközök még jó esetben sem tekinthetőek "jó befektetésnek", hiszen értékromlásuk a kocsikkal vetekszik, persze arányosítva. A mobilok és tabletek elértéktelenedése hihetetlen gyors, de a notebookok is határozottan vesztenek az eredeti értékükből. A különböző "okos" tévék esetében viszonylag jobb a helyzet, de azért itt sem számolhatunk a régi televíziók hosszú élettartalmával.

Nem akarok vitát kezdeményezni a prémiumtermékek árazásával kapcsolatban, de azért többnyire megállapítható, hogy ezek a termékek valamivel jobban tartják az értéküket, legalábbis lassabb az értékromlásuk, mint egy közép illetve alsókategóriás kütyü esetében. Persze a technika fejlődése azért itt is közrejátszik, hiszen nem feltétlenül éri meg egy drága prémiumkészüléket vásárolni, mivel tudás szinten gyorsan veszít az értékéből.

0 Tovább

Milyen fájlkezelőt használjak Androidon?

Az Androidos készülékeknél én még sohasem találkoztam jól működő gyári fájlkezelő programmal, pedig az alapfunkciókhoz elengedhetetlen egy megfelelő applikáció. Sokat keresgéltem, számtalan programot kipróbáltam, de mindegyiknél volt valamilyen probléma mindaddig, amíg nem találtam rá a számítógépekből jól ismert Total Commander-re. Letisztult felülete és könnyed kezelhetősége mellett stabil applikáció, nem elhanyagolható az a tény sem, hogy ingyenesen letölthető.

Világ életemben utáltam és ezáltal nem használtam a PC-s verziót ezért is furcsa, hogy az Android világában ennyire megszerettem. Utóbbihoz nagymértékben hozzájárult a stabil működés, hiszen senki sem szereti a folyton megálló illetve lefagyó programokat. Amint azt már említettem a letisztult felülete nagy segítség - még a kezdőknek is - hiszen könnyen megtalálható minden funkció, vagyis a fájlok másolása, létrehozása, áthelyezése, törlése, megnyitása (stb.).

A Total Commander a jól ismert dupla ablakos kinézetet kínálja, két felületen dolgozhatunk, ami nagymértékben könnyíti és gyorsítja a fájlokkal való műveleteket, hiszen eltérő mappák nyithatóak meg a két részen. Alapesetben a duplaablak csak széles kijelzőn látható (pl.: tablet vagy elfordított mobil), de az egyablakos megjelenítésnél is könnyen váltható a két rész között (felső nyilakkal).

0 Tovább

Kérdések és válaszok – összeállítás

Sokszor kapok olyan kérdéseket, amelyek érdekesek illetve sokunkat érdekelhet, de a megválaszolásuk rövid, egy teljes bejegyzést nem fednek le. A mai bejegyzésben ezeket a "rövidválaszos" kérdéseket szedtem össze.

Miért fagy az okosmobilom?

A mobilfagyásnak többfajta okozója lehet. Az egyszerűbb és könnyebben észrevehető, hogyha hardveresen gyenge a készülék és sajnos ezzel nem lehet semmit sem kezdeni. A másik gyakori jelenség, hogy a kütyü újkori állapotában még megfelelően működött, de elkezdett lefagyni/újraindulni. Ennek rendszerint valamilyen felhasználó beavatkozás az okozója (applikáció telepítés illetve eltávolítás), amennyiben nem tudjuk megtalálni a kiváltó okot érdemes a "gyári beállítások visszaállítása" menüponttal próbálkozni (ilyenkor minden adatunk törlődik). Amennyiben a probléma továbbra is fennáll, forduljunk a márkaszervizhez.

Miért nem működik az okosmobilomon, ami eddig működött?

Az előzőek érvényesek itt is, amennyiben az újkori állapotban működött az adott funkció, akkor a fizikai hibát kizárva a telepített applikációkban keresendő a hiba. Gyakori probléma, hogy a különböző Task Killer applikációk olyan funkciókat is blokkolnak, amelyek miatt működési problémák léphetnek fel.

Miért lassú a böngésző? (mobil/tablet)

Az internetsebesség nagymértékben meghatározza a böngészési sebességet. Amennyiben kizárható a lassú internetkapcsolat érdemes többfajta böngésző applikációt is kipróbálni (Chrome, Opera, Dolphin, stb.). Ezeken kívül még érdemes odafigyelni arra, hogy a háttérben automatikusan szinkronizáló applikációk (e-mail, facebook, stb.) is okozhatják a lassulást, de a több ablak egyidejű megnyitása is a kiváltó okok közé sorolható illetve itt is sokat számít a megfelelő hardveres teljesítmény.

Hol tudom letölteni…?

0 Tovább

Gyerekeknek okosmobil?

A mai bejegyzésben egy társadalmi jelenségről - szerintem problémáról - szeretnék írni. Minden szülőnek más az elképzelése arról, hogy mikor illetve milyen típusú mobiltelefont kell/érdemes vásárolni a gyermekének, annyi bizonyos, hogy egyesek nagyon rosszul kalkulálják az okosmobilok hatását.

Mikor én még fiatal voltam - no nem mintha most annyira idős lennék - a tizenéveseknek nem volt telefonjuk, "okos" funkciókról nem is álmodozhattunk. Persze nem szeretnék álszent lenni, vágytam én rá fiatalon is, de az akkori butafonok az SMS és híváson kívül egy-egy hamar megunható játékot nyújtottak csak. Internetről, chat applikációkról, facebookról még álmodozni se tudtunk, hiszen ezek nem voltak.

Megváltozott a világ, fejlődünk, halad a technika - gondolom ez mindenkinek feltűnt. A tizenévesek (8-14 éves kor) már "okos" telefonnal járkálnak, állandóan nyomkodják a figyelmük egy meghatározó részét elveszi/elvonja a modernkor vívmánya. Nehéz kérdés egy szülőnek, hogy milyen készüléket adjon a gyerekének, hiszen valamilyet adni kell, hogy elérhető legyen. Utóbbival szerintem nincs is semmi probléma, mivel nem rossz dolog, hogy a gyerek bármikor elérhető - rosszabb esetben ellenőrizhető.

Nem szabad azt a fajta társadalmi jelenséget sem elfelejteni, hogy a gyerekek között kiközösítésre kerülhet, akinek nincs okostelefonja, facebook fiókja. A szülői szerep ezen a téren nagyon fontos, mivel az internet ezáltal a facebook is nem gyerekeknek való terület. A kontroll kell és szükséges ahhoz, hogy elkerülhető legyen a gyerekek fejlődését negatívan befolyásoló tényezők.

Egy kis kitekintés után, nézzük konkrétan az általános iskolásokat (6-14 éves kor). Alatta butaság lenne bármilyen jelenségről beszélni (ovis mobillal???) felette meg már természetes a megléte. Konkrét területet vizsgálva is érdemes két csoportot alkotni, felsős és alsós szemszögből. Lehet rosszul gondolom, de az alsós réteg a relatív könnyebb okosmobil vásárlása szempontjából (6-10 éves kor). Miért?

0 Tovább

Gyakran ismételt kérdések

blogavatar

Számítástechnikában felmerülő kérdésekre néhány egyszerű, de hasznos válasz legyen szó mobil, tablet vagy notebookról.

Utolsó kommentek