A 4G azaz a negyedik generációs vezeték nélküli hálózat a harmadik generációs HSDPA utódja. A különbség számottevő a sebesség, vagyis az adatátvitel szempontjából, hiszen a 4G (LTE) elméleti szinten közel 326 Mbit/s sebességre képes. Korábban már írtam a mobilinternetről röviden, ezért most a technikai részével nem foglalkoznék, egy másfajta jelenségről szeretnék írni.

Nehéz hátrányokról beszélni, hiszen hihetetlen gyors netezést tesz lehetővé ez a kapcsolódási forma, ami a mobil, tablet és számítógép esetében is maximális kényelmet biztosít. A sebesség pedig sokat számít és ezt volt szerencsém megtapasztalni, hiszen végre beszereztem egy 4G-re képes okostelefont.

Javarészt Budapesten netezek, és itt lényegében 100%-os a lefedettség, vadászom a szürke zónákat, de eddig még nem találtam olyan pontot, ahol nincs LTE felirat. Persze azt nem állítom, hogy teljes térerővel, de nálam ez nem mérvadó, hiszen így is, úgy is a maximális sebességet kapom (díjcsomagom miatt). A használata mindenképp furcsa, hiszen az oldalak betöltésére nem kell órákat várni, másodpercek alatt megvan, illetve a letöltés is száguld – bár szerintem utóbbi irreleváns, hiszen ki az aki mobilinternet terhére tölt le applikációkat. Nincs akadás, tiszta a jelvétel, ami magával vonz több negatív hatást is, amivel nem számoltam, és szerintem sokan nem számolnak. Utóbbiról szeretnék írni, hogy senkit ne érjen váratlanul.

A megnövekedett sebesség azt jelenti, hogy nagyobb adatforgalmat tudunk generálni. Mint arról korábban írtam, hazánkban főleg adatcsomagokat lehet vásárolni (előfizetni), tehát bizonyos adatmennyiséget tudunk egy hónapban felhasználni, ha a keretet túllépjük, a szolgáltatók drasztikusan csökkentik a sávszélességet, azaz az LTE pozitív hatásai már nem érvényesülhetnek.

Korábban a „hagyományos internetelérésre” körülbelül 250 MB (megabájt) adatfogalmat használtam, nem vagyok nagyétkű böngészés és navigációra használom főként az internetet (és persze Viber). Bevallom őszintén nem számoltam az LTE által nyújtott sebességgyarapodással, vagyis azzal, hogy megváltoznak az internetezési szokásaim. Utóbbi nagyon fontos, hiszen nem csak én járhatok így, tehát a módosult szokások lényegesen befolyásolják az adatforgalmat, azaz a költségeket.

Mi az összefüggés?

A gyorsabb internet miatt, gyorsabban töltődnek le az adatfájlok, tehát ugyanazon időszak alatt a 3G és 4G kapcsolat eltérő adatforgalmat generál, hiszen a gyorsabban betöltődő oldalak, több megjelenítést eredményeznek. Előbbi megfogalmazás, talán kicsit bonyolultra sikerült, ezért megpróbálom szemléltetni egy példával. Adott a kétfajta mobilkapcsolat, amíg egy oldalt betöltünk 3G-vel addig 4G-vel legalább kettőt, de inkább hármat. Ez egy időszakban persze nem ilyen ütemesen történik, de vitathatatlan, hogy a gyorsan betöltődő oldalak újabb oldalak megnyitásához vezethet, vagyis a kevesebb várakozás több adatot generál.

Személy szerint ez nálam azt jelenti, hogy a hó közepén elértem az eddig megszokott 250 MB adatforgalmat, ami azért is figyelemreméltó, mivel eddig nem használtam különböző adatcsökkentő megoldásokat. Konkrétan az Opera mobilböngésző „Rally” módját eddig sohasem használtam, jelenleg a hónapban eddig 150 MB-ot spórolt meg nekem, tehát az effektív forgalmam lényegesen magasabb lenne.

Jelenleg Magyarországon a három nagy mobilszolgáltató közül a Telenor és a Telekom nyújt 4G-s szolgáltatást, különböző sebességgel – csomagtól függően. Miért fontos a sebesség? Az LTE a lefedettségtől függően képes ezekre az értékekre, ami hihetetlen mennyiségű adatlehívást tesz lehetővé. A következő ábra ezt szemlélteti (100 MB letöltésig). Fontos: 1 Mbit = 0.125 MB

A korrektség miatt le kell, hogy írjam, a tapasztalataim Telekom hálózatból vannak, sajnos a Telenor-t nem tudtam tesztelni – kártya hiánya miatt-, illetve a már rengetegszer leírt gyorsaság eredményéből fakadó adatgenerálás miatt a méréseket (speedtest) csak egy pár helyen tudtam elvégezni. Átlagosan a következő képen látható eredményt mértem, ami már csak azért is meglepő, mivel a díjcsomagom szerint a legkisebb érhető el a számomra ezzel ellentétben magasabb sebességet kapok (főleg a feltöltés részt nézve).

Összegezve a címben szereplő kérdésre a válasz egyszerű: a gyorsabb internetelérés magasabb adatforgalommal jár, de persze ez így eléggé lesarkított. A 4G/LTE sebessége a már modern korban szerintem elvárható szintet nyújtja, nekem nagyon kellemes csalódás volt, hiszen a döcögős oldalletöltésnek vége. Ajánlom mindenkinek!

Remélem tudtam segíteni!

Tetszett a bejegyzés?

Csatlakozz a kütyü tesztek blog facebook közösségéhez!